2014. augusztus 17., vasárnap

Tartalomjegyzék a kronológiához

Ma újat nem mutatok, viszont készítek egy tartalomjegyzéket a sokrészes kronológiához. Igaz, a blog felületének jobb oldalán található tárgyszavak segítségével visszakereshetők a bármilyen témával kapcsolatban írt régebbi bejegyzések. De úgy tapasztaltam, hogy különösen hosszabb sorozatok esetében, amikor nem is mindig egymás után tettem közzé a friss részeket, hanem közben foglalkoztam más témákkal is, a tárgyszavak, vagy ahogy a rendszer nevezi, "címkék" segítsége mellett is nagyon praktikus egy ilyen összefoglaló tartalomjegyzék.

Pályája egyik következménye, hogy szülővárosában már utcája is van :)

Egy kicsit magamnak is csinálom, saját további munkám megkönnyítésére. Innét könnyebben tudom ellenőrizni, milyen témákkal, alakításokkal foglalkoztam már és melyekkel nem. Bár a blog már negyedik évébe lépett, mégis rettentően kevés szerepére került sor eddig, pedig legalább hetente írom. Úgyhogy sokáig kell élnem, hogy amennyire képes vagyok rá, teljes pályafutását fel tudjam dolgozni :)
Ez persze azért is van, mert nem kizárólag a szerepeiről írok, hanem más vonatkozásokról is; az egyes szerepek közül pedig egy-egy fontos előadással vagy filmmel kiemelten sokat foglalkoztam. Ezek közül az egyik természetesen a Hamlet, a másik pedig a Rettenetes szülők két változata. Ez utóbbi darab esetében abban a megtiszteltetésben lehetett részem nekem is és az olvasóknak is, hogy a filmváltozat rendezője írta meg a forgatással és bemutatással kapcsolatos emlékeit...

Akkor kezdem:

1. rész: 1940-1946

2. rész: 1947-1950

3. rész: 1951-1954

4. rész: 1954-1957

5. rész: 1958-1961

6. rész: 1962-1965

7.rész: 1966-1968

8. rész: 1969-1974

9. rész: 1974-1978

10. rész: 1978-1988

11. rész: 1989-1998


De, hogy élmény is legyen ebben az inkább adminisztratív bejegyzésben, ide másolom Gábor Miklós egyik különleges televíziós szerepének hozzáférését. Egyszer régen ugyan már ajánlottam a Sarkadi Imre drámatöredékéből készült feldolgozást, de nem fog megártani, újra ezt teszem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése