Gábor Miklós utazásai 9.

1961 őszén szintén a Budapesti tavasz című, akkor már jó öt éves filmje juttatta el a Jutkát játszó Gordon Zsuzsával együtt világot látni, ezúttal Észak-Európába. Olvassuk el a kettejükkel készült, Északi utakon címmel megjelent riportot a Film Színház Muzsika 39. számából:

Ezek szerint, nem túl sokkal a Hamlet bemutatója előtt látta a kastélyt, amit a hagyomány a történet helyszínének tart...

Egyébként néhány évvel később, valamikor 1966 és 1971 között Gábor Miklós újra járt Skandináviában. Arról az utazásáról A színész árnyéka című könyvében írt reflexiókat (a 68. oldaltól, akinek megvan otthon). Konkrétumokat nem igazán említ, annyit lehet kihámozni belőle, hogy néhány irodalmi esten lépett fel; valószínűleg nem egyedül, mert többes számban fogalmazott. De hogy kikkel, milyen apropóból, eddig nem derült ki, mert erről az útról nem szólt a Film Színház Muzsika. Könyvében Gábor Miklós Stockholmot említi és egy kisebb várost, Vastaras-t. Ezt a városnevet idegen ékezetekkel kellene írnom, de a blog nem igazán szereti az ilyen idegen szimbólumok beszúrását, nagyon össze tud zavarodni tőle, úgyhogy idelinkelek egy rövid városismertetést és tessék úgy venni, hogy helyesen írtam a nevet :)

A színész árnyékában kissé kesernyésen jegyzi meg, hogy a kultúrházban, ahol fellépnek, kevés a közönség és rezignáltan állapítja meg: "Egy ilyen úton legalább rájössz, hogy nem vagy Laurence Olivier. [...] Egyszóval, csak légy szerény. Más szabadságod nincs, csak a szerénység."

És hozzáfűzi: "Most kezdek megtanulni utazni."

Gábor Miklós utazásai 8.

Sorozatom mai írásában az 1961-es év következik, ami két utazást is jelentett Gábor Miklós életében.

Közülük időben első júliusban a moszkvai filmfesztivál volt, amelyre a magyar filmgyártás a frissen elkészült Alba Regia című filmmel nevezett, s amely végül ezüst trófeát kapott (a fődíjat megosztva nyerte el A kopár sziget és a hazaiak Tiszta égbolt című filmje).

A képek tanúsága szerint Gábor Miklós társaságában ott volt felesége, Ruttkai Éva is.

Film Színház Muzsika 1961.30.

A Film Színház Muzsika egy "kis színes" tudósításában azt is írta, hogy ők ketten nemcsak Moszkvában, hanem Leningrádban is jártak, ahol vendégszerepeltek a Jégstadionban - hogy ez pontosan mi lehetett, nem találtam róla semmit.

Ekkor játszódott le az a kis sztori, amit aztán később többen idéztek és meséltek. Gábor Miklós - még a Mágnás Miska révén - ami oroszul "Miska Arisztokrat" - rendkívül népszerű volt a Szovjetunióban, még egy taxisofőr is felismerte :)

Film Színház Muzsika 1961.30.

Legközelebb 1961 másik utazásával folytatom a Budapesti tavasz jegyében :)

Gábor Miklós utazásai 7.

Gábor Miklós következő utazása nem filmfesztivál volt, de mégis filmszínészi oldalához kapcsolódott: egy magyar filmes küldöttséggel Németország keleti zónájában járt, méghozzá egy akár érdekesnek is mondható időpontban: 1956. október 13. és 20. között. Erről sem találtam semmit sem a nagyközönségnek szóló Színház és Mozi hetilapban, sem a szakmai szövetség Színház és Filmművészet című folyóiratában. Oka nyilván az időzítés volt, hiszen jóformán a hazaérkezésük után azonnal egészen más dolgok kezdték lekötni a sajtót...

Gábor Miklós Sánta szabadság című kötetében jó öt oldal foglalkozik ezzel az úttal (257-262.), a következőkben ebből fogok idézni. Konkrétumként azt lehet rekonstruálni a leírásból, hogy a küldöttség tagja volt még Máriássy Judit és egy Bányász nevű férfi - hogy ő ki lehetett, nem tudom, talán "pártvonalról" kísérte a nyilván megbízhatatlannak tartott filmes társaságot... És persze tolmács is volt velük. Legalább is a Sánta szabadságban őket említi, de lehet, hogy többen is voltak. Gyaníthatóan az egy évvel korábban bemutatott Budapesti tavasz lehetett a német kirándulás központjában és úgy tűnik, a filmvetítések után beszélgetés következett a nézőkkel, de voltak zártkörűbb baráti találkozók is. Mint Gábor Miklós írta, szinte állandóan utaztatták őket, túlfeszített programot kellett teljesíteniük.

A hamarosan bekövetkező forradalom előszele német földön is érezhető volt:

A németek minket, magyarokat, úgy fogadtak mindenütt, mint egy szabadságharcos ország polgárait. Tudtak mindenről, Írószövetségről, Petőfi-körről, bár az újságjaik csak a kommunista híreket közölték, a hivatalosok meg szemmel láthatóan aggódón vigyáztak ránk mint veszélyes népségre, de a polgárok tisztelettel és szenvedélyes érdeklődéssel faggattak, előretolt arccal hallgatták, és tüntetőn megtapsolták felszólalásainkat; egyik szónokuk azt mondta: - A magyar elvtársak szemébe nézve kezdjük visszanyerni hitünket a szocializmus ügyében! - mi meg büszkék voltunk, mondjuk ki, felvágtunk, e baráti találkozókon fölényeskedve és vakmerősködve beszéltünk "harcainkról", és megbotránkoztatóan merészek voltunk.

Egy vidéki szép kastélyban töltött éjszaka és hatalmas erdőségek látványa után:

[...] kilométereken át drótsövények jöttek, őrtornyok, hatalmas szovjet katonai tábor. Voltak falvak, amelyekben csak szovjet katonákat láttunk az utcákon, sétáló tiszteket, gyerekkocsit tologató tiszt-feleségeket, ennek a furcsa népvándorlásnak szerencsétlen (őket kellett volna megkérdezni, hol jobb, otthon vagy itt?) áldozatait, áldozatok, ha nem is tudják.

Berlint ilyennek látta tizenegy évvel a háború befejezése után:

Berlin megdöbbentő volt, a kopasz és romos grundok úgy választották el egymástól a lakott és többé-kevésbé kivilágított területeket, mintha nem is egy város lenne ez, hanem több, elszórva, a Sztálin-allé, az csupa fény persze, de az meg elhagyott volt, a főutca, szocialista-realista épületeivel [...]

Egy hosszú, sötét út végén, mint túlvilágított, cirkuszi díszlet: Nyugat-Berlin, csillogó autók, üzletek sokasága, járókelők, polgárok tömege.

De Brecht keleten volt. Kurázsi mama. Ennél érdekesebbet még nem láttam színházban.

Az 1941-es zürichi ősbemutató után 1949-ben Berlinben volt a Kurázsi mama emblematikussá vált előadásának a premierje, a címszerepben Helene Weigellel, Brecht feleségével (Zürichben még nem ő játszotta). Még abban az évben Brecht és Weigel hivatalosan is megalapították társulatukat, az egyetemes színháztörténet egyik fontos színházi műhelyét, a Berliner Ensemble-t. A Kurázsi mamát 1951-ben a társulat felújította és 1961-ig több, mint négyszázszor játszotta. Továbbra is Helene Weigel volt a címszereplő (csak néhány kisebb szereplőváltozás történt). Így Gábor Miklós 1956 őszén minden bizonnyal a darabnak ezt a legautentikusabb előadását láthatta (egyébként Brecht két hónappal korábban, 1956. augusztus 14-én halt meg).

Az alábbi képen: Erich Engel (társrendező), Brecht, Paul Dessau (zeneszerző) és Helene Weigel a berlini bemutató próbáján 1949-ben:

Forrás: http://gustavothomastheatre.blogspot.hu

Az élményeken kívül Gábor Miklós mást is hozott Berlinből. A tavalyi győri emlékesten hallottam lányától és vejétől, hogy akkor, mivel még nem állt a fal, át lehetett menni Nyugat-Berlinbe és onnét a legjobb márkájú színes filmtekercsekkel tért vissza. Ezekre fényképezte kislányát, feleségét és környezetét. A képekből akkor többet láthatott is a közönség kivetítve - tényleg nem fakultak ki azóta sem...

A Kurázsi mama előadás történetéhez felhasznált irodalom:

www.berliner-ensemble.de/geschichte

http://de.wikipedia.org/wiki/Mutter_Courage_und_ihre_Kinder

www.berliner-schauspielschule.de/courage2.htm

http://jwa.org/encyclopedia/article/weigel-helene

 

Gábor Miklós utazásai 6.

A múltkori kitérő után kanyarodjunk vissza korábbi nagy témánkhoz.

Egy színész - filmszínész - eljuthat filmfesztiválokra. Gábor Miklós, aki úgy a hatvanas évek közepéig/végéig filmezett igazán rendszeresen, akkoriban több ilyen nemzetközi eseményen is ott volt. Ez, különösen, ha Nyugaton volt a fesztivál, nagy dolognak számított, másképpen nehezen lehetett átjutni a vasfüggönyön...

Az első néhány ilyen rendezvény nyomai, amelyeken részt vett, érdekes módon elég haloványak.

A legelsőről csak tippem van, hogy 1954.  március 8. és 14. között történhetett Argentínában,  Mar del Plata-ban. Gábor Miklós csak néhány utalást tett erről könyveiben, azokat is többnyire divattal, öltözködéssel (!) kapcsolatban - bár még ezek a kis, kiragadott példák is szenzációsan érzékeltetik és láttatják a kor "levegőjét" és tanúskodnak írójuk bravúros stílusáról.

Az Egy csinos zseni 163. oldalán ezt olvashatjuk 1954 nyara kapcsán, aminek jó részét családjával a Balatonon töltötte:

[Balatonfüreden] Betérünk egy kerthelyiségbe, ahol Chappy tánczenekara játszik. A kert tele van halászinges, halásznadrágos lányokkal, fiúkkal. Saskián [Ruttkai Éva] virágos ruha és fehér poncsó, amelyet Argentínából hoztam, dekoratív és estélyies.

A Sánta szabadság 8. oldalán 1954. szilveszter estéjéről, amelyet a Parlament hivatalos ünnepségén töltöttek:

[...] mindenki feketében volt, a nők is duplasoros fekete vagy sötétkék kosztümben, mint a titkárnők az előszobában, a cifra és színes, az aranyozott, piros és égszínkék falak közt az ország, a haza meghívott nagyjainak tömege ez évben fekete, meg sötétkék és duplasoros volt, mintha szakszervezeti gyűlések elnökségeiből válogatták volna össze, egy új, a történelemnek a jelenben éppen érvényes illemszabálya szerint, és ebbe a spártai, fekete-fehér társaságba toppant be egyszerre Saskia, tavaszi levélzöldben, ragyogón, ropogó alsószoknyáktól ringó, meztelen vállú, tündéries nejlon estélyiruhában, amilyet az argentínai filmfesztiválon láttam először, beléptünk, s ebben a sötét tömegben egyszerre ott világított Saskia, az ő kisestélyijében, minden történelmi vonatkozás nélkül, nejlonban, modernül, az egyetlen színes folt, azonnal a központban.

Ez a kép talán éppen akkor készült

Aztán a könyv 215. oldaláról megtudhatjuk, hogy kislányának egy fehér ruhácskát, afféle kis meseruhát hozott Argentínából. Szerintem ez a ruha látható az egy éves Julin azon a képen, amit egyszer régen már megmutattam itt. Egy alkalommal a lisszaboni repülőtérre utal, nyilván ott kellett átszállni Délamerika felé. Szakmai megjegyzése nincs sehol a fesztiválról, legalább is könyveibe nem került bele ilyen.

Amúgy pedig, átnézve az időszak mindkét akkori színházi és filmes orgánumát (a Színház és Mozi című képes hetilapot és a hivatalos folyóirat, a Színház és Filmművészet számait), egyik sem említi meg, még kicsi hírben sem, hogy egyáltalán magyar küldöttség járt volna Mar del Plata-ban. A Színház és Filmművészet, mely az akkori Színházművészeti Szövetség folyóirata volt, éppen 1954-ben leközölt egy kicsike hírt, miszerint az argentinokat mostanában érdeklik a szovjet filmek és ezért szovjet filmheteket rendeznek Buenos Aires-ben, de fesztiválról nem volt benne szó. Az nyilván kizárt, hogy Gábor Miklós "önerőből" ment volna Argentínába, ezért nagyon érdekes ez a titkolózás. Amúgy pedig, hogy 1954-ről lehetett szó, azt Gábor Miklós naplószövegeiből böngésztem ki, egyeztetve a Mar del Plata-i fesztivál honlapjával. Ám hogy milyen filmet vihetett ki Magyarország, nem igazán tudom eltalálni, mert a Budapesti tavasz-t csak 1955 áprilisában mutatták be, jó egy évvel előtte nem valószínű, hogy már teljesen készen volt és nyilván nem éppen Argentínában akartak volna a nyilvánosság elé állni vele, hiszen a felszabadulás tizedik évfordulójára szánták. Legvalószínűbb tippem az Állami Áruház, az viszont nem a fesztivált megelőző év termése volt, hanem még 1952-ben mutatták be.

Egyébként éppen ez az 1954 márciusában megrendezett esemény volt a legelső próbálkozása az argentinoknak filmfesztivál rendezésére: hivatalos versenyt akkor még nem is tartottak, csak filmbemutatókat. De már nagyon nívós, azóta klasszikussá vált filmek jutottak el oda és olyan díszvendégek jelentek meg, mint Errol Flynn, Mary Pickford, Lil Dagover, Edward G. Robinson és Jeannette McDonald. Néhány évi szünet után 1959-ben indították újra a fesztivált, már verseny-jelleggel, s a rendezvény azóta is él.

Legközelebb egy másik ilyen titokzatos fesztiválról mesélek 1956-ból - illetve nem is annyira én, hanem maga Gábor Miklós fog mesélni.