2013. július 16., kedd

Vass Éva 5.

Adós vagyok még Vass Éva és Gábor Miklós - úgymond - második korszakának televíziós és rádiós közös munkáival.

Mint már írtam, mozifilmben csak egyetlen egyszer szerepeltek együtt, ez még a 60-as években történt az Egy ember aki nincs című alkotásban. További filmes partnerségük már a televízióhoz köthető.

Itt 1981-ben tört meg a jég: a már régóta nem forgató Vass Évát - férjével együtt - a fiatal rendező, Felvidéki Judit nyerte meg Cocteau: Rettenetes szülők című drámájából készítendő filmjébe. Ezt a produkciót itt a blogban már a lehető legnagyobb részletességgel körüljártuk olyan szinten, hogy maga a rendező is írt hosszabb - nem beszámolót, inkább esszét a közös munkáról.

A Felvidéki Judittal való együttműködés aztán újabb közös produkciókat eredményezett. 1983-ban Gábor Miklós kezdeményezésére Judittal közös rendezésben televíziós filmet készítettek Goethe Tasso című drámájából. Jordán Tamás Tassója mellett Vass Éva játszotta Eleomora hercegnőt. Szerepelt a filmben még Venczel Vera, Bálint András és Kozák András. Gábor Miklóst annyira foglalkoztatta a darab, hogy néhány évvel később a Várszínházban is megrendezte - ott Hirtling István volt a címszereplő, Vass Éva és Venczel Vera abban a produkcióban is játszottak. Sőt, Gábor Miklós is színpadra lépett benne a herceg szerepében.
Szintén közös rendezésükben készült el Mauriac: Az éjszaka vége című regényének televíziós adaptációja - az "abszolút" főszerepben Vass Évával. Gyanítom, ebben az esetben az történt, hogy kifejezetten Vass Éva számára kerestek - és találtak - méltó szerep-lehetőséget.
Utolsó közös produkciójuk pedig az 1994-ben bemutatott Pá Drágám című televíziós film volt. Mint Felvidéki Judit elmesélte egy, Vass Évának írt születésnapi levelében: a Pá, drágám miattad készült. Neked írtam, benned gondolkoztam, érted ragadtam tollat, és Te vezetted a kezem.

A Felvidéki Judit-produkciók mellett és között még született egy közös  filmje Vass Évának és Gábor Miklósnak 1984-ben, a Villanyvonat. Vámos Miklós írásából rendezte Gát György. Ennek keletkezési körülményeit nem ismerem, de el tudom képzelni, hogy Vass Éva és Gábor Miklós felkérése a házaspár szerepére a Rettenetes szülők nagy szakmai- és közönségsikerének következménye. Ráadásként pedig - az apa figurája mellett - Gábor Miklós kapott benne egy kifejezetten ziccer-szerepet. Amikor láttam ezt a mesterségbeli magasiskolát, bevallom, Rejtő Jenő egy hasonlata jutott eszembe a kiváló színművész kabinetalakításáról :)

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért mindezt a múltkor használt "listás" formában is idemásolom:

Rettenetes szülők (1981) rend. Felvidéki Judit. VÉ - Yvonne, GM - Georges
Torquato Tasso (1984) rend. GM és Felvidéki Judit. VÉ - Leonora Sanvitale
Villanyvonat (1984) rend. Gát György. GM - Apa és Nagybácsi, VÉ - Anya
Az éjszaka vége (1987) rend. GM és Felvidéki Judit. VÉ - Therese
Pá, Drágám (1992/94) rend. Felvidéki Judit. GM - Apa, VÉ - Anya

Rádió:

Vass Éva és Gábor Miklós közös rádiós szerepléseiről egészen biztos, hogy nem ilyen teljes a listám, de azért amire ráakadtam, azt ide másolom (az 1974 előttiekről már beszámoltam). A felsorolt darabok között nyilván vannak számunkra ismeretlen szerzők, darabok - legtöbbjüket ma újra sem tudjuk hallgatni. Azért a dokumentálás szándékával felsorolom őket. Csak sajnos a szerepneveket nem mindig tudom.




Cameron, James: A szivattyú (1975) Rend. Varga Géza
Zola: Germinal (1979) Rend. Bozó László
Krúdy Gyula: Magyar jakobinusok (1980). Rend. Csajági János. GM - Martinovics Ignác, VÉ - Livinska
Mándy Iván: Hang a telefonban (1982). Rend. Varga Géza. GM - János, VÉ - Gizkó
Saja, Kazys: Lélekcsere (1982?) Rend. Varga Géza
Jancic, Veroslav: Sikoly (1984) Rend. Kővári Katalin
Bárdos Pál: Ki az az Emília? (1997) Rend. Bárdos Pál. GM - Férj, VÉ - Feleség

A Magyar jakobinusok, a Hang a telefonban és a Ki az az Emília? a NAVA-pontokon meghallgathatók. A Magyar jakobinusokban és a Gábor Miklós halála előtti évben készült Ki az az Emíliá-ban is egészen pazar, sőt, mondhatni hátborzongató alakítást nyújtanak mindketten; ezek szerintem egyenértékűek legnagyobb színpadi szerepeikkel. De azért Martinovics Ignác kapcsán óhatatlanul beugrott, amit Gábor Miklós a Lehetetlen című műsorban mesélt Vámos Miklósnak a történelem érettségijéről: éppen a magyar jakobinusok összeesküvését kapta és nem sok fogalma volt róla, csak halandzsázott. Vajon neki is eszébe jutott ez az emlék, míg a felvétel készült?

Végül itt egy kicsi részlet a Felvidéki Judit rendezésében készült
Pá, Drágám című filmből:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése