2012. június 15., péntek

Színésztárs és "földi": Ujlaky László

98 éve, 1914. június 15-én született Ujlaky László színművész. Bevallom, sokáig azt hittem, hogy Zalaegerszegen, de nem, hanem Lendvahosszúfalun, az akkori Zala megye Alsólendvai járásában. Gyerekkorában költöztek Zalaegerszegre. Ma emléktábla jelöli azt a házat, ahol élt:

Zalaegerszeg, Mártírok útja 64.




Felirata:

E HÁZBAN ÉLT
UJLAKY LÁSZLÓ
19141994
ÉRDEMES MŰVÉSZ
A NEMZETI SZÍNHÁZ
ÉS A
MADÁCH SZÍNHÁZ TAGJA

A táblát fia, a színművésszé lett Ujlaky Károly állította 2006-ban. Ezt is, mint Gábor Miklósét, Béres János szobrászművész készítette. A portrédombormű alatt itt is szerepel egy idézet, mégpedig Szigethy Gábor színháztörténésztől:

Díszlet-Helsingőrben, aszfalt-Hunniában a színpadon Hamlet mellett állva tanulta meg elviselni, túlélni a kort. Hunniában és Helsingőrben volt színész, tudta, miért nevezik a rend csendjének az alattvalók némaságát.
Színész volt: esténként feltámad.
A többi néma csend.

Előző évben kiállítás is nyílt a művészről a városi kiállítóteremben. Kár, hogy erről akkor nem hallottam és nem voltam ott, talán valamit sikerült volna megtudnom Ujlaky László gyökereiről, szüleiről.

Gábor Miklóssal később nem csak ugyanabban a színházban, a Madáchban volt tag, hanem már valószínűleg gyerekkorukban is ismerték egymást. Valamikor az 1960-as években történt, hogy Zalaegerszeg meghívta a város és a megye több jeles leszármazottját – Keresztury Dezsőt, Portisch Lajost, Öveges Józsefet és másokat – valamint természetesen Ujlaky Lászlót és Gábor Miklóst, és Egerváron rendeztek egy nagy találkozást. Az eseményt akkor televíziós műsor is megörökítette. Gyerekfejjel láttam ezt az adást, azóta sem találkoztam vele, valószínűleg már nincs is meg az archívumban, de néhány dolog rémlik belőle. Például az, amikor Ujlaky László mosolyogva mesélte, gyerekkorában többször látta Egerszegen, hogy szülei "a kis Mikit viszik sétálni" :) Úgyhogy ha abban az időben esetleg nem is játszogattak együtt, hiszen öt év korkülönbség gyerekeknél nagyon sok, Ujlaky László azért tudta, hogy "a kis Miki" a mozis fia...

Mint a lexikonok írják, Ujlaky László a színiakadémia elvégzése után 1936-ban a Nemzeti Színház tagja lett. 1949 óta a Madách Színház művésze volt. Szép orgánuma, tiszta beszéde is elősegítette játéka tökéletességét. Alakításaira az aprólékos kidolgozottság és a nagyfokú tudatosság volt a jellemző. 1971-ben Érdemes művész kitüntetést kapott. 1939 óta filmezett és közel harminc játékfilm és TV-film jelentős szerepét alakította. Ezek listája ITT LÁTHATÓ. Több érdekesség is van közötte: kicsi szerepben ott volt például a legendás legelső István, a király előadásokon és a Szomszédokban ő játszotta az idősebb erdészt, Trokán Péter főnökét.

A lexikonok egyöntetűen kiemelik szép orgánumát, tiszta beszédét. Sokat rádiózott is, gyerekkoromból jól emlékszem a Kíváncsiak klubja adásaira, ahol egy kissé cserfes fiatal női hang mellett (talán Örkényi Éva volt?) ő szólaltatta meg a tapasztaltabb válaszadót.

Színházában, a Madáchban szerintem nem használták ki kellőképpen a tehetségét. Igazi főszerepet nem nagyon kapott, csak olyan "majdnem" főszerepeket, mint például idősebb Hector Malone-t a Tanner John házasságában – és sok epizódszerepet.

Mint az emléktábla szövege is utal rá, az 1962-ben bemutatott legendás Hamletben ő volt a Színészkirály – és, ha jól tudom, Poloniust is játszotta beugrásként. A királyi udvarba érkezett színtársulat vezetője kicsi, de rettenetesen fontos szerep és pontosan olyan adottságok szükségesek hozzá, mint amilyenekkel ő rendelkezett. A darabban a Színészkirály Hamlet előtti próba-szavalása Trója elestéről és Hecuba (Hekabé) királyné sorsának átélése, a színész könnyezése indítja el a dán királyfiban a Hecuba-monológ gondolatait és ad ötletet az egérfogóra: egy olyan színjáték bemutatására a király előtt, amelyen Claudius "ha bűnös, fennakad!".
 

Ujlaky László egerszegi emléktáblája avatásakor az avatóbeszédet mondó dr. Szigethy István, a család régi barátja is ezt emelte ki:
Gábor Miklós ezerszínű, igazságkereső vibrálásához a másik egerszegi, Ujlaky László nyugodt, született eleganciája, a „csak” szerepe szerint király öntudatos szerénysége, bölcsessége érdekes kiegészítést, ellenpontot jelentett nagy közös jelenetükben.

Nekem Ujlaky László egerszegisége nagy segítségemre volt kamaszkoromban: rajta keresztül tudtam szerezni Gábor Miklóstól végre egy dedikált fényképet, amelyre olyannyira áhítoztam – és természetesen kaptam Ujlaky Lászlótól is :) Ezt a történetet ITT egyszer már elmeséltem...

Befejezésül megmutatok egy oldalt fia, Ujlaky Károly weboldaláról; itt jegyzem meg, hogy másik fia, ifj. Ujlaky László is színész lett, édesapjuk sikeresen "beoltotta" őket :). BELÉPVE az oldalra a fényképek megszemlélése mellett megnyithatunk egy rövidke kis videoklipet, ahol Ujlaky László színészi hitvallását mondja el. Kulcsszavai: tisztesség, becsület, hit és a színészi hivatás végtelen szeretete.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése