Gábor Miklós édesapja mint ifjú újságíró

Gábor Miklós édesapjáról, Gábor Béláról már sokszor írtam. Alakja régóta izgatja a fantáziámat, hiszen Gábor Miklós könyveiben és a vele készült interjúkban szinte mindig érintette apja mozis voltát, műveltségét és az otthoni, fia értékelése szerint is jó ízléssel összeállított könyvtárát, valamint ennek hatását az ő pályájára.

Talán a harmincas években? Pannon Tükör 2003/3

Ezért figyelmünket kiemelten megérdemli. De sajnos, bár a fent belinkelt posztokból nagyon sok minden kiderül, az apa életében - és halálában - még mindig sok a fehér folt. Ezekből ezzel a poszttal megpróbálok valamit kiszínezni.

Annyit tudunk, hogy az 1892-ben Siklóson született Gábor (eredetileg Goldberger) Béla apja Siklóson fényképész volt, majd mozis lett. Fia a közeli Pécsen tanult. Nagy valószínűséggel ő az a Goldberger Béla, akiről nyolc tanéven át találunk adatot a Pécsi Állami Főreáliskola 1905 és 1913 közötti évkönyveiben. Tehát ott, a mostani Széchenyi István Gimnázium elődében érettségizhetett. Ezt akkor lehetne teljes biztosra mondani, ha sikerülne levéltárban iskolai anyakönyveket találni, mert azokban rögzíteni szokták a szülők nevét és más személyi adatokat is, de szerintem tényleg nagy valószínűséggel ő lehetett.

Hogy otthonról, a Goldberger családból milyen műveltség-képet vitt magával, az Amerikát is megjárt apától és a földbirtokoslány anyától milyen ösztönzéseket kapott, nem tudható. Viszont érdemes belelapozni ezekbe a már említett iskolai értesítőkbe és megnézni, hogy például magyar irodalomból milyen dolgozatokat kellett írni a diákoknak. Ez itt az 1912/13-as tanév dolgozatainak jegyzéke a felső négy osztályban (Goldberger Béla ekkor végzős, nyolcadikos volt). E kis betekintés alapján a "reáliskola" szerintem a humán tárgyakat sem hanyagolta el, ott is jó alapképzést biztosított, így része lehetett abban, hogy Goldberger Bélából igényes, művelt ember vált.

Éppen 1913-ban történt, hogy Goldberger Béla lakóhelyén, Siklóson új hírlap jelent meg a már néhány éve létező "Siklós és Vidéke" mellé. Ez egyszerűen a SIKLÓS címet viselte: "társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi heti újság"-ként határozta meg magát, megjelent minden vasárnap. 

Rögtön az első, július 6-i szám első oldalán a Gábor Béla nevet látjuk, aki Egy közönséges élet címmel novellát írt a tárca-rovatba. 

A Siklós 1. évfolyam 1. számának fejléce

A lap későbbi számaiból kitűnik, hogy "Gábor Béla" állandó munkatársa az újságnak. Egészen 1917-ig több novellája, verse olvasható a lap oldalain. Hogy a mi Gábor Bélánkról van szó, bizonyítja már az első novella témája, az ugyanis egy mozi-zongorista életéről szól:

Gábor Béla első novellája így kezdődik a lapban

Ez azt jelenti, hogy bár hivatalosan csak 1917-ben változtatta meg a nevét, már 1913-ban újságíróként a magyarosított névalakot használta.

Egy későbbi, 1917-ben megjelent novellája vidéki vasútállomásokon, vasúti tisztek körében játszódik. Ezt nyilvánvalóan az után írta, hogy megismerte leendő feleségét, akivel 1918 nyarán házasodott össze, s akinek apja vasúti tiszt, állomásfőnök volt a nyugati végeken. Könnyen lehet, hogy a környezetrajz az ottani vasútállomásokat, Királyhidát, Hegyeshalmot és/vagy Zurányt ábrázolja. Sőt, a novellában lírai leírást ad egy gyönyörű fiatal lányról, akibe a főhős egy pillanat alatt beleszeret. Szerintem ezt nyugodtan tekinthetjük leendő felesége portréjának. Valószínűleg a fiatalember érzései, amelyek az "égi" és "földi" szerelem között ingadoznak, szintén a sajátjai voltak.
Olvassunk bele!

Siklós 1917. április 14.

Ezektől az elemektől eltekintve az elbeszélés egyáltalán nem önéletrajzi jellegű, mert teljesen más alaphelyzetből indul és máshogyan bonyolítja a cselekményt, de szerintem ezeket a mozzanatokat a saját életéből, tapasztalataiból, érzéseiből vette.

Gábor Miklós később említette apjáról, hogy ifjan verseket írt   Ady modorában. Erre is találunk példát az újságban. Az egyiket ide másolom, megjelent a Siklós 1913. augusztus 10-i számában. Gábor Béla ekkor 21 éves és Ady még kortárs költő...

Gábor Béla: Vigyázz

Vigyázz, vigyázz, megcsal a véred,
Ne bántsál hát, ha nem ismered magad,
Szenvedtem úgyis ős átkokat.
S kegyetlen bűn ám ébreszteni
Halálra ítélt álmokat.



Mert én már tűrtem egyszer némán,
Engem már valaki nagyon szeretett,
Engem már valaki elhagyott.
Az én első tavaszi vágyam
Májusi fagyban elfagyott.



Mondd mi az, ami tetszik néked?
Tán a kívül hideg, fagyos homlokom
E bent izzó poklok tanyája?
Vagy te vagy, ki hűsítő írral 
Örök időktől fogva várja?



Mi tetszik néked? A halk szavam?
Szomorú szemem a lágyan mesélő?
Kísértet sápadt tekintetem?
Te vagy tán az, akit az álmok
Oly rég ígértek már nekem?



Mi tetszik néked? A vértelen
Sima, ideges asszonyi ujjaim,
Ezek a zokogó dalcsalók?
Vagy tán a némán hangos ajkam,
Amelyre nem illik a csók?



Vigyázz, vigyázz, megcsal a véred,
Ne bántsál hát, ha nem ismered magad,
Szenvedtem úgy is ős átkokat,
S kegyetlen bűn ám ébreszteni
Halálra ítélt álmokat.



Még valami kiderült a Siklós számaiból: az, hogy Gábor Béla meglehetősen jól zongorázott, tehát gyerekkorától tanulhatott zenét; ez kicsit hozzátesz ahhoz a tűnődéshez, hogy otthon milyen indíttatásokat kaphatott. 1913. augusztus 26-án a Felsőbaranyai Kálvin Szövetség Harkányban megrendezett hangversenyén ő is közreműködött zongoristaként. Beethoven F-dúr románca és Hubay Jenő Csárdajelenetei előadásában kísért egy hegedűst. Következő számában ezt írta lapja:

A dilettantizmuson felülemelkedő volt Kálmán Farkas ref. theol. hegedűjátéka, melyet Gábor Béla munkatársunk látott el művészi kísérettel. 

Az eseményben figyelemre méltó az is, hogy Gábor Béla itt már kapcsolatban volt a református egyházzal: 1920-ban ugyanis hivatalosan református hitre fog térni.

Ez az 1913-as év elég zsúfolt lehetett a fiatal Gábor Béla életében. Ekkor érettségizett (valószínűleg), újságíró lett, és tapasztalt mozis apja segítségével ekkoriban, ennyire fiatalon lett ő maga is mozis Zalaegerszegen. Aztán 1918-ban megnősült és 1919-ben megszületett fia, Miklós...