Gábor Miklós szabadtéren 6.2

A múltkori előzetes után következzen a kritika a Városmajori Szabadtéri Színpad 1968 nyarán bemutatott EZ FANTASZTIKUS! című előadásáról. K. L. szignóval megjelent a Film Színház Muzsika 1968. évi 29. számában. Részleteket fogok idézni belőle, ha nem is az eredeti sorrendben, mert a kritikus kissé csapongott...

Gábor Miklós El Gallo szerepét játszotta, aki egyszerre a darab narrátora és egy harcias vadnyugati bandita :)

Magáról a darabról, mely egy Rostand-mű alapján, Harvey Schmidt (zeneszerző) és Tom Jones (szövegíró) nevű szerzők által írt musical, a következőket mondja:

... meglepően furcsa keveréke az ötletnek és a semmitmondásnak, a tehetségnek és a dilettantizmusnak. Az első rész tulajdonképpen egy ügyesen megszerkesztett kerek, lezárt egyfelvonásos. Alapszituációja egy fordított Rómeó és Júlia-történet. A két atya csak megjátssza a haragosdit, mert jól ismeri a fiatalok semmit készen elfogadni nem akaró gondolkodását. Még csak az kellene, hogy megtudja ez a fiú és ez a lány: kezdettől egymásnak szánták őket, a házasságuknak semmi akadálya. Ezért van hát a tiltás, a veszekedés, a kerteket elválasztó magas fal, sőt még a leányrablás is. A fiú harcolhat a lányért, győzhet is - a rablóval kötött alku szerint csak győznie lehet -, így hát az atyák látványosan "kibékülnek" és megvan a happy end. A nézőt megfogja a szinte népmesei egyszerűségnek, a commedia dell'arte-szerű játéknak és a modern ironikus hangvételnek ügyes elegyítése. Igaz, hogy közben elhangzik jónéhány közhely is és nem lehetünk túlságosan elégedettek a darab versszövegének és zenei anyagának színvonalával sem, jóllehet a kis zenekar szép teljesítményt nyújt.

A szünetben találgatni próbálom, hogy mit tehetnek még hozzá a lezárt történethez. A második rész első pillanatai meglepnek a már közölt mondanivaló ellenkező előjelű bizonyításával: ha a tilalom erősítette a két fiatal szerelmét, most, hogy végre szabadon szerethetik egymást, már unják is. De ez az effektus mindössze néhány perces és utána elszakadnak a gondolat és az ízlés fékjei. Ugyanazok a szerzők, akik fél órával előbb még az érzelgősség kárára ironizáltak, most színfalhasogató lelki életre kényszerítik hőseiket; ha az imént még viccelődtek a romantikus kalandvággyal, most halálos komolyan veszik, hogy végül is elmondhassák szóban és dalban a "nagy" tanulságot: a legjobb otthon. Így születik meg az első kedves happy end után a könnyes-giccses, meglehetősen érdektelen második.

Közbevetőleg: némi kis internetes kutakodás után kiderült, hogy a Rostand-darab eredeti címe: Les Romanesques, a musicalé pedig The Fantasticks volt. A zenés változat a New Yorkban székelő Barnard College nyári színháza számára készült és 1959 augusztusában volt a bemutatója. Világkarriert futott be, egy 15 évvel ezelőtti adatot tudtam előhalászni, addig mintegy 16.000 előadást ért meg csak az Egyesült Államokban.

Film is készült belőle:

Az is kiderült, hogy ennek a musicalnak nagy slágere a Try to remember...

Térjünk vissza a városmajori előadáshoz és a Film Színház Muzsika kritikájához. A rendezésről így vélekedik szerzőnk:

Ádám Ottó rendezése, ami a színészek teljesítményét, jó összjátékát illeti, sikeres. Egyébként még ott dicsérhető, ahol maga a darab is: az első rész könnyed, kedves fordulatai jó ötletekre, játékos mozgalmasságra inspirálták.

Végül a színészi játékról - kiemelés tőlem:

Gábor Miklós, mint költői lelkületű narrátor és rettenthetetlen vadnyugati figura - valóságos lelke a színpadi eseményeknek. Könnyedségében fegyelmezett, drámai hangjaiban a helynek és műfajnak megfelelően mértéktartó. Még éneklésben is övé a prím. Élvezettel, kecsesen mozog a musical nálunk még mindig eléggé idegen közegében.

Bessenyei Ferenc minden alkalmat kiaknáz ahhoz, hogy könnyed és mulatságos legyen és ez - éppen színészi alkatának eltérő jellege folytán - nem csekély erény.

Márkus Lászlónak a nagyon hasonló szerepben - ugyancsak alkati okokból - sokkal kevesebb is elég a nevettetéshez, marad ereje tehát ahhoz, hogy megsejttessen valamit az egyébként igen vázlatos figura lelkéből is. Kettőjük énekszáma a látvány és a hang szempontjából egyaránt jól megoldott része az előadásnak.

A darab szerelmespárját Farkas Gabi és Huszti Péter játssza. Jó megjelenésű, tehetséges fiatalok. Farkas Gabi az éneklésben jobb, Huszti Péter az egyéniség-teremtésben. Kár, hogy szerepeiket meg sem írták igazán, és jószerivel az énekszámaikat sem. Két szokványfigura, két kiöregedett ripacs játékába visz érdekes eredeti színeket Pagonyi János és Viola Mihály. Uri Istvánnak csak annyi jutott, hogy pantomimmozdulatokkal fesse alá a hangulatot, ezt jó ízléssel teljesíti.