Az első Shaw-szerep, 1945

George Bernard Shaw színpadi alakjai végigvonulnak Gábor Miklós teljes színészi pályáján, melynek kiemelkedő pillanatai talán Dudgeon Richárd és Tanner John voltak. Később rendezett is Shaw-darabokat. Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy szenzációsan értette és érezte a Shaw-i színpadot és stílust, ehhez bizonyára hozzájárult az angol nyelv és kultúra iránti vonzódása is.

Ma lássuk első találkozását a szerzővel, ami 1945 őszén történt a Nemzeti Színházban. Ekkor osztották rá a Dauphin szerepét a Major Tamás által rendezett Szent Johannában.

Színház 1945. 17.

Ez nem "igazi" premier volt a számára, mert eredetileg Várkonyi Zoltáné volt a szerep, így pontosan nem tudom, mikor lépett színpadra benne először. De egészen biztosan a Rettenetes szülők-beli nagy kiugrása után, annak a sikernek a hatására kapta ezt a főszerepet, mert korábban csak "2. diák" lehetett egy szovjet-orosz színműben... 

Az eredeti  szereposztás premierje 1945. október 19-én volt, az első pót-kritika pedig, amely már Gábor Miklós alakításával is foglalkozott, december legelején látott napvilágot. Tehát az ő saját premierje körülbelül november vége felé lehetett.

Az előadás további főszereplői az eredeti premier színlapja alapján:

szinhaziadattar.hu

Johanna: Gobbi Hilda

Cauchon: Major Tamás

Dunois: Básti Lajos

Warwick: Beregi Oszkár

Baudricourt: Rajczy Lajos

Inkvizítor: Baló Elemér

Sz. J. szignóval jelent meg a Színház című képes hetilap 1945. évi 17. számában a Pótkritika a Szent Johannáról című írás, ebből idézem a Gábor Miklósra vonatkozó mondatokat:

Csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk erről az alakításról. Az, hogy egy fiatal színészben ennyi önuralom van és ilyen nobilis önmegtagadással áll ellen a szerep kínálkozó bohóckodási lehetőségeinek, biztosítéka annak, hogy ez a rendkívül tehetséges színész talán nem romlik el és kibírja a korán jelentkezett siker veszedelmét. Szerepét úgy játszotta el, ahogy kell. Az volt, amit róla a darabban mondanak, a "kedves kis dauphin", a "rakoncátlan gyermek". De minden ütődöttsége, degeneráltsága mellett sem feledkezett meg arról, hogy mégis csak "Szent Lajos király ivadéka", azonkívül pedig egy nagy angol író legszebb darabjának egyik főszereplője. A darab és az író kedvéért inkább lemondott a közönség nevettetésének olcsóbb eszközeiről. Mindez arra vall, hogy Gábor Miklósból igen jó színész lesz. De vigyázzon magára! Ne hagyja, hogy elrontsák. Ne térjen le a fejlődés útjáról. Ehhez többek között az is kell, hogy az elkövetkező harminc év alatt soha senkinek ne higgye el, hogy jó színész. Soha senkinek. Még e sorok írójának se.

 

Ugye milyen érdekes ezt mindazok fényében olvasni, amiket mi már tudunk Gábor Miklósról...

Befejezésül még egy kép az előadásból. Ilyen volt a Dauphin (a francia trónörökös) udvara; az előadás díszleteit Varga Mátyás, jelmezeit Nagyajtay Teréz tervezte:

szinhaziadattar.hu

A legelső Shakespeare-szerep, 1946

Gábor Miklós legelső Shakespeare-szerepe Claudio volt, a Sok hűhó semmiért című darab figurája.

1946. június 7-én zajlott a premier a Nemzeti Színházban. Gábor Miklós neve ekkor már - túl előző évi hatalmas szakmai- és közönségsikerén - az egyik legjobban csengő név volt a fővárosi színház világában a fiatal színésznemzedék képviselői közül.

Básti Lajossal. Forrás: szinhaziadattar.hu

Az előadást - ahogy akkoriban a Nemzetiben szinte minden klasszikus darabot - Major Tamás rendezte.

A főbb szereplők a következők voltak:

Don Pedro: Básti Lajos

János, az öccse: Pataki Miklós

Claudio: Gábor Miklós

Benedek: Ungvári László

Leonato: Makláry Zoltán

Hero: Bánki Zsuzsa

Beatrice: Mészáros Ági

Galagonya: Bartos Gyula

Benedek András kritikáját idézem a Budapest című folyóirat 1946. 8. számából - csak kisebb húzásokkal:

Régi adósságát törlesztette a Nemzeti Színház, amikor kapuzárás előtt Shakespeare egyik darabját is felújította. Szerencsésen választott: nyár van már, a közönség mulatni akar. Sok hűhó semmiért - ez a cím is - idézzük Hevesi Sándor emlékét - olyan, mint egy egészséges kacaj. [...]

A főmese szinte valószínűtlenül naiv: Claudióval elhitetik, hogy menyasszonya, Hero nem ártatlan már, mire ő az oltártól löki vissza a lányt. Csodálatos, az átlátszó rágalomnak mindenki bedől, csak a szőrcsavaró Galagonya rendőrbiztos és bamba, kétbalkezes néprendőrei fogják el véletlenül a cselszövőket és derítik ki a "bűnkísértetet". Mélyebb és költőibb a másik mese: Beatrisz és Benedek tréfás szócsatája, szerelme és házassága. Félnek egymástól, gúnyolják egymást, de minden kapálódzás hiábavaló: őket az Isten is egymásnak teremtette. [...] Vajjon milyen pár lesz belőlük? Össze-össze fognak kapni még néhányszor, de unatkozni nem érnek majd rá, s mind a kettő újabb meg újabb értékeket fedez majd föl évek során a másikban.

Sem a néző, sem a színész szempontjából nem árt a figurák életét tovább gondolni a költő szavainál, hisz a költő is egészükben teremtette meg őket, s mindössze csak életük legjellemzőbb epizódjáról lebbentette föl a  fátylat: a többit magatok is elképzelhetitek. És valóban Mészáros Ági alakításában látjuk is ennek a bűbájos alaknak testét-lelkét. Dallammal és tánccal tölti meg a költő szavait, s nem azt csudáljuk, hogy Benedek belészeretett, hanem azt, hogy az összes többiek nem szerettek belé. A társulat többi tagja (Ungvári László mint Benedek, Básti Lajos mint Don Pedro, , Pataky Miklós mint János herceg, Gábor Miklós, mint Claudio, Bánky Zsuzsa mint Hero, Makláry Zoltán mint Leonato és Bartos Gyula, mint Galagonya) összehangolt együttes képét mutatta. Az összehangolás a rendező, Major Tamás érdeme, aki a játékot Háy Károly gyönyörű, stilizált Shakespeare-színpadán pergette le. Egyszerű, háromsíkú állandó díszlet ez, amely csak jelzi a színhelyet, a napsütötte Messinát, s amely nem próbálja leplezni ennek a játéknak a valószerűtlenségét, hanem éppen ellenkezőleg, aláhúzza. Két bokor közt egy pad - ez lehet kitűnő búvóhely, ha mindenki látja is - és lehet kápolna. Shakespeare díszletei a szavakban vannak, a szavakban, amelyeket annyira élveztünk Fodor József új fordításában, s díszlet csak annyi legyen, hogy ne zavarjon. Különösen itt, ahol Leonato hosszú, megrendítő tirádában kesereg lánya halála fölött, mikor ő is, s a jelenlévők is tudják, hogy lánya él. Ez a darab csupa játék, s összetörne, ha valaki a realitását nézné, valószínűen akarná rendezni.

Székely Júlia a Színház című hetilap 1946. 22. számában ezt írta, miután megállapította, hogy az előadásból hiányzik az igazi jókedv:

Még Gábor Miklós sem csillogtatta humorát, pedig tudjuk róla, hogy van humora. Egyébként sürgősen el kellene játszania Rómeót, erre a szerepre teremtették.

Hát, éppen Claudio szerepe hordozza magában a tragédiát, hiszen Claudio és Hero története csak hajszállal kerüli el a végzetes kimenetelt. Igaz, mielőtt a rágalom útjára indul, Claudio is egy gondtalan és szerelmes ifjú, jó cimborája a tréfamester Benedeknek, így vannak olyan jelenetei, amelyek még ezt az arcát mutatják.
Rómeót pedig nyolc év múlva játszotta el Gábor Miklós, már a Madách Színházban, bár csak beállóként. Tényleg megérdemelt volna valamelyik színházában egy olyan Rómeó-előadást, ahol jó rendezővel a kezdetektől ő próbálhatja végig a szerepet. 

Claudióval még fog találkozni: 1952-ben újra műsorára tűzi a Nemzeti Színház. Ekkor kettős szereposztásban, Kárpáti Zoltánnal felváltva találjuk a plakátokon. Ám a fellelt kritikák mindegyikének szerzője Kárpáti Zoltánnal látta az előadást, így - egyelőre - arról nem tudok beszámolni.

Négy éves a blogom!

Ma négy éve indítottam meg Gábor Miklós emlékét őrizni és terjeszteni próbáló blogomat, akkor 92. születésnapjához igazítva. (Beköszöntőjét, akit újra érdekel, ITT elolvashatja.)  Ez azt jelenti, hogy holnap lesz Gábor Miklós születésének 96. évfordulója: Zalaegerszegen 1919. április 7-én született a család első gyermekeként, aki aztán kisöccse halála után az egyetlen gyermek is maradt.

Szülőháza: Zalaegerszeg, Ady utca 9.

Szülőházának mostani képe után egy régi fénykép, mely e ház udvarán készült, szerintem 1945/46 körül. Egyszer már megmutathattam az egerszegi Göcseji Múzeum jóvoltából, ma nézzük meg újra. A bal oldali nyugágyban Gábor Miklós édesanyja ül, mellette apai nagyanyja, a kalapos úr az édesapja és mellette valószínűleg édesapja húga:

Családjáról már elég sokat írtam itt a blogban, még apai nagyapjának nyomait is próbáltam felderíteni (ő a fenti kép készítésekor már nem élt). Hosszabb sorozatot adtam közre édesapjának zalaegerszegi, majd székesfehérvári mozis működéséről és megmutattam a székesfehérvári iskolát, ahol Gábor Miklós gimnazista volt. Mindezeket a témákat az érdeklődő visszakeresheti a jobb oldalon található tárgyszavak, a blog nyelvén "címkék" jó hosszú sorát végigfutva, s közülük bármelyikre tetszés szerint rákattintva. A családi témákat megtalálhatja - ábécé sorrendben - többek között a "Balassagyarmat", "Balaton", "Budapest", "emlékhely", "emléktábla", "Farkasréti temető", "gimnazista", "Goldberger Rezső", "Gábor Béla",  "mozi", "második világháború", "Székesfehérvár", "szülőház", "utazás", "Zalaegerszeg" címszavak segítségével, vagy rögtön a címkék tetején évszámok szerint is lehet válogatni.

2013 nyarán Gábor Miklós utcát kapott Zalaegerszegen: a szülőházához egészen közel eső régi Eötvös közt nevezték át az ő utcájává. S ha már ez a blogom születésnapja is, megmutatom magamat Gábor Miklós utcájában :)

Ezzel a képpel búcsúzom, valamint a hírrel, hogy ma, április 6-án, hétfőn este 23 óra 15-től az m3 műsorán újra látható lesz a legendás Hamlet-előadás 1963-ból.

E rövid ünnepi megálló után aztán a blog - szokás szerint - folytatja útját Gábor Miklós nyomában: