... mármint a darabbal, azért írtam a címben eléje névelőt. Gábor Miklós ugyanis, egy évtizeddel nagy Hamlet-alakítása előtt, 1952-ben a Nemzeti Színházban Fortinbras szerepét kapta.
Gellért Endre és Major Tamás közös rendezésében, Varga Mátyás monumentális díszleteiben, Nagyajtay Teréz gazdag, festői jelmezeiben a produkció 1952. január 27-én került színre először a Blaha Lujza téren.
Ez volt az a híres rendezés, amelynek címszerepében az akkori Nemzeti Színház három tagja is bemutatkozhatott: a premier napján Ungvári László, a következő előadáson Major Tamás, a harmadikon pedig Básti Lajos.
De nemcsak ezt a szerepet osztották ki több művészre: Fortinbrast Gábor Miklós mellett Sinkovits Imre játszotta, Opheliát Ferrari Violetta és Szörényi Éva, Gertrudot Gobbi Hilda, Tőkés Anna és Makay Margit. Volt kettőzés további szerepekben is.
Akinek jó szeme van, itt az első három este szereposztása egy plakáton. A képet Bessenyei Ferenc honlapjáról kölcsönöztem - a Madách Színház későbbi Claudiusa 1952-ben a Színészkirály szerepét kapta:
Később elképzelhető, hogy keverték a szereposztásokat, ehhez részletesen át kellene nézni a korabeli Színház és Mozi hetilap számait. Annak volt ugyanis olyan betétje, mint a későbbi Pesti Műsor, mely közölte minden estére az aktuális fellépőket. De ez most számunkra annyira nem is fontos.
A produkcióról, mondhatni történelmi távlatból, összehasonlítva a későbbi évtizedek jelentős Hamlet-bemutatóival, ezt írta Berki Judit, "szocialista Hamletnek" nevezve az előadást (Phd dolgozatának tézisei hozzáférhetők az interneten):
... Majorék interpretációjában az öreg Hamlet a történelem haladó erejét képviselte, addig Claudius a reakciót, így a humanista királyfinak a rothadó feudális udvar idejétmúlt értékrendjével kellett megvívnia. Mivel azonban Hamlet magányos bosszúállóként szállt szembe a zsarnokkal, bukása elkerülhetetlen volt. A végső megoldást Fortinbras, vagyis a központi királyság visszaállítója jelentette, aki plebejus hadsereg élén érkezett helyretolni a kizökkent időt,ami Majorék számára az előadás kulcsmondata volt. Annak ellenére, hogy Majorék tartózkodni akartak a túlzott aktualizálástól, az előadás metaforikus értelmezése aktív cselekvésre buzdította progresszió védelmében és a feudalizmus elkerülhetetlen bukását sugallta.
Mihályi Gábor is sokat foglalkozott a magyar Hamlet-előadásokkal. Ő írta le, hogy mivel ez az 1952-es Hamlet a szocialista magyar színház első Hamlet-felújítása volt, a Nemzeti Színház ennek megfelelő fontosságot tulajdonított neki. A színház két vezető kommunista rendezője, Gellért és Major rendezték, akik a koncepciót megvitatták Révai Józseffel, a párt fő ideológusával, majd a bemutató előtt a Színház- és Filmművészeti Szövetségben nagy vitát (ami inkább csak kinyilatkoztatás volt...) is rendeztek róla.
Ugyanakkor, mint Mihályi felhívja rá a figyelmet, ez a Hamlet mégsem mondható csak dogmatikusnak, hiszen mindkét rendező európai műveltségű, nagy tehetségű művész volt, saját emlékeik és elképzeléseik mellett behatóan tanulmányozták az angol Shakespeare-színjátszás hagyományainak irodalmát is.
Hogy kicsit közelebb jussunk Gábor Miklós szerepéhez: a rendezői koncepcióban, mint Berki Judit is írta, megnövekedett Fortinbras amúgy kis terjedelmű szerepének jelentősége, ezért osztották első helyen az 1945/46 óta már rengeteg főszerepet is eljátszó Gábor Miklósra - mellette megkapta a nála körülbelül egy évtizeddel fiatalabb, friss diplomás Sinkovits Imre, aki azért már mutogatta oroszlánkörmeit.
Sajnos, egyetlen képet sem tudok mutatni Gábor Miklósról Fortinbrasként, pedig a Magyar Színházi Adattárban több, mint 40 fénykép van csak erről az előadásról, de ő egyiken sem szerepel, és máshol sem találtam ilyent. Így két olyan jelenetképet másolok ide, amelyekből lehet némi fogalmunk az akkori Hamlet hangulatáról.
Ez szerintem az első felvonás 2. jelenete, a királyi udvar bevonulása és Hamlet első megjelenése a darabban:
 |
| Balra Básti Lajos (Hamlet), középen Makay Margit (Gertrud), Juhász József (Claudius) |
A következő kép idejében pedig, erősen este 11 körül, Fortinbras már utolsó bejövetelére vár, hogy elmondhassa a darab záró sorait :)
Itt jegyzem meg, hogy a darabot húzás nélkül játszották, ezért már este 6-kor elkezdték és a színházi lap szerint 11 után lett vége...
 |
| Somogyvári Pál (Laertes), Ungvári László (Hamlet) |
Most pedig lapozgassunk bele korabeli sajtóvisszhangokba. A kritikusok természetesen a rendezésről írtak sokat, aztán fontos témájuk volt a három Hamlet-alakítás összehasonlítása; meg kellett emlékezniük a többi jelentős szereplőről, ahol szintén adódott alkalmuk összevetésekre, így Fortinbrasra már kevés helyük és energiájuk maradt.
Gyárfás Miklós "Három Hamlet" címmel írt nagy összehasonlító elemzést, megjelent az Irodalmi Újság 1952. február 28-i számában. Ennek végén, a színészek nevét meg sem említve ír a Fortinbras-szal kapcsolatos rendezői megvalósításról:
Újdonság erejével hat néhány jelenet forradalmi beállítása. Fortinbras seregének Hamletre gyakorolt hatása most nagy díszletmegoldásban, kidolgozott játék következtében dramaturgialag előtérbe került.
A Nők Lapjában, mely ugyan nem szaklap, de erős a kulturális "beütése", egy bizonyos Tóth Ilona rendkívül vonalas kritikát írt. Igaz, még 1952-ben vagyunk, de egy klasszikus előadás kritikái azért akkor sem voltak tele annyi lózunggal, mint az övé; úgy tűnik, nagyon meg akart felelni... Kegyetlenül ledorongolja Gobbi Hildát, és bizony Gábor Miklósról sincs jó szava...
Azért olvassuk el:
Az utolsó jelenetben a rendezésnek nagyszerűen sikerült megmutatni: nem halhat meg nyomtalanul az, aki harcolva élt. De még kifejezőbb lett volna, ha a jelenet főszereplői, Horatio Kárpáti Zoltán és a norvég királyfi Fortinbras, Gábor Miklós, nem hagyják magára a rendezőt. Gábor Miklós nem tudta kifejezni játékában azt az újat és jobbat, amelyben Hamlet halála pillanatában reménykedik - a győztes, erős királyfit, akire Hamlet szeretett népét és hazáját bízza.
Ehhez képest a végén megjegyzi, hogy ebben a nagyszerű előadásban a mű "utat talál népünk szívéhez".
A legszebb véleményt Bóka László írta a Színház és Filmművészet című szakfolyóirat 1952. évi 3. számában:
Mi bizony nem állnánk meg a hármas szereposztásnál, hanem kísérletet tennénk még két Hamlet-képes fiatal színésszel, Ladányi Ferenccel és Gábor Miklóssal is, aki [Gábor] Fortinbras nyúlfarknyi, de lényeges szerepét is feledhetetlenné tudta tenni.
Azért én Bókának jobban hiszek, mint Tóth Ilonának...
Majdnem pontosan tíz év múlva múlva a címszerep ideje is eljött Gábor Miklós számára :) Az az előadás tudatos ellenpontja lett a "szocialista Hamlet"-nek, de az már egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése