Gábor Miklós a külföldi kritika szemében - ha erre gondolunk, legelső sorban az angol J. C. Trewyn Hamletről írt méltatása jut eszünkbe.
 |
| Somlay Artúr (Lear) és Gábor Miklós (Bolond) a Képes Világ 1948. 1. számában |
Meglepetésre, a pótolhatatlan és egyre gyarapodó Arcanum adatbázis jóvoltából előkerült egy másik angol kritikus véleménye Gábor Miklósról, szintén Shakespeare szerepben.
Ez a kritika sokkal korábbi, 1948-ból származik, amikor a Michael Burn nevű londoni újságíró a Nemzeti Színházban két akkor frissen bemutatott Shakespeare-előadást látott: a III. Richárdot, amelyben Gábor Miklós Richmondot, a zsarnok Richard legyőzőjét, és a Lear királyt, amelyben a Bolondot játszotta. E két előadásról írt Burn hosszú, elemző kritikát. Megjelent a Forum című budapesti "irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóirat"-ban (III. évfolyam, 1948. 7. szám).
Előtte néhány szó Burne-ről:
1912-ben született, Oxfordban tanult. 1947 és 1949 között Budapesten élt mint a The Times tudósítója. Megszerethette Magyarországot, mert később írt egy Magyarországon játszódó regényt (Az éjféli napló - The Midnight Diary). Több verse is megjelent, közte egy Petőfiről szóló.
Richmond szerepében inkább csak rögzíti, hogy milyennek látta Gábor Miklóst:
Tiszta fehérben jelenik meg, simára kefélt hajjal, lábával az elesett zsarnok mellén. Anglia reménye: erőteljes, nagyszerű hangon mondja a békét hívó verssorokat.
Richmond arca a centenáriumi kiállításról
A Bolond szerepéről sokkal több mondanivalója van, mint ahogy maga a szerep is sokkal fontosabb. Egyetlen dolog nem tetszett neki, ami egy megváltozhatatlan külsőség: ő túl magasnak találta hozzá Gábor Miklóst... De olvassuk pontosan ezt a bekezdést:
Attól a perctől kezdve, hogy belép, érezni, hogy mindent tud, ami történni fog, de csak egy idióta intuíciójával érzi, amely nem menthet meg senkit. Tudja, hogy a király az igazi bolond, és tudja, mire készül Goneril és Regan, versikéi meddő figyelmeztetések. Túl magas a szerepéhez, s ezen az sem segít, hogy kétrét hajol. De visszaemlékezve Richmond alakítására, az volt az érzésem, hogy olyan színész, aki aláveti magát a játszandó szerepnek ahelyett, hogy saját modorát és személyiségét erőszakolná a szerepre, amit oly sok nyugati sztárról nem lehet elmondani.
Mindenesetre sikerült találni egy újabb autentikusnak mondható véleményt, amikor angol színikritikus reflektál az akkor 30 éves Gábor Miklós két Shakespeare-alakítására.
