Az utóbbi hetek hatalmas öröme volt, hogy az MTVA nyilvánossá tette Dante Isteni színjáték első részének régesrégi rádiófelvételét, Gábor Miklós és Básti Lajos főszereplésével. Annak idején Dante születésének 700. évfordulója volt a produkció elkészítésének apropója. Azóta bizony eltelt 56 év, s napjainkban a költőóriás halálának 700. évfordulójáról szólnak a megemlékezések, talán ennek is köszönhetjük, hogy ez a felvétel végre nyilvánosságra került.
Soha életemben nem hallottam ezt a műsort: amikor a rádió bemutatta, 1965 nyarán, 13 éves voltam, s bár már akkor nagy Gábor Miklós rajongó, valamiért mégsem tudtam meghallgatni - a körülményekre már nem emlékszem pontosan. Azóta volt bakancslistámon ez a felvétel: nem sikerült elcsípni az eltelt évtizedek során.
Itt a blogban eddig Gábor Miklósnak csak színpadi és film, illetve televíziós szerepeivel foglalkoztam részletesebben, rádiós alakítására még nem került sor. Így ma foglalkozzunk a most nyilvánossá vált Dante-feldolgozással. Itt a link, ahol mindhárom részt meg tudjuk hallgatni:https://archivum.mtva.hu/radio?series=SXN0ZW5pIHN6w61uasOhdMOpayAtIFBva29s
Bozó László rendező így mesélt a produkcióról nem sokkal a bemutató előtt a Hétfői Hírek 1965. május 3-i számában:
Másfél évig foglalkoztam a Pokol rádiószínpadra alkalmazásával s másfél hónapig tartottak a felvételek a stúdióban. Az átdolgozás során sok nehézségbe ütköztem, mert nem lehetett megtörni Dante tökéletes versépítését, ugyanakkor drámai akciókat kellett teremteni a mikrofon előtt. Ehhez tömöríteni kellett a túlságosan epikus részeket, s átcsoportosítani néhány versszakaszt. Több átdolgozásra nem is volt szükség, mert Dante narrátorként és cselekvő személyként végigjárja a poklot, párbeszédet folytat Vergilius-szal, a másik főszereplővel. Ez a párbeszéd annyira képszerű, hogy valósággal láttatja a poklot.
Igénybe vettünk minden technikai segédeszközt: visszhangkamrát, a magnószalag-gyorsítást és lassítást, stb. A pokol mélyének mozdulatlanságát, síri csendjét például úgy valósítottuk meg, hogy a mikrofont függönnyel vettük körül. Volt eset, amikor egyszerre négy stúdióban, négy-öt mikrofon előtt folyt a felvétel.
 |
| Tükör 1976. jún. 1. |
A három rész elhangzása után szinte minden napilapunk és a Film Színház Muzsika is jelentetett meg értékelő beszámolót. Szinte egybehangzóan nagy elismeréssel írtak a dramatizálás minőségéről, a rendező munkájáról és a színészi játékról. Szokolay Sándor kísérőzenéjéről azonban különbözőképpen vélekedtek. Sokan méltatták, milyen szervesen épül a hangjátékba és milyen hatalmas atmoszférateremtő erővel bír, míg mások szerint ez a zene kicsit sok volt a rádiójátékhoz, már-már egy önálló oratóriumot lehetett volna összerakni belőle, annyival túlnőtt a rádiójáték műfaján.
A blogger ez utóbbiakkal ért egyet: a kevesebb több lett volna. Én elsősorban a kórussal megszólaltatott részeket hagytam volna ki, ugyanis alig lehet érteni a szöveget - a legendás első sorokat csak azért, mert azokat az ember úgyis tudja könyv nélkül, de a többit sajnos nem. Viszont a hangszeres részek tényleg rendkívüli hangulatfestő erővel bírtak.
És akkor a szereplők!
Több, mint 50 tagú színészgárda szólaltatta meg a művet, benne a két abszolút főszereplővel, a Dantét megszemélyesítő Gábor Miklóssal és a Vergilius szerepét játszó Básti Lajossal.
Olvassuk a korabeli kritikusok vélekedését.
A Film Színház Muzsika 1965. 24. számából Bersényi Iván írását teljes egészében megmutatom:
A verseket legjobban beszélő színészeinkre bízta a rádió. Dante elbeszélését Gábor Miklós mondja el és játssza. Vergilius szerepét Básti Lajos formálja meg az atyai bölcsesség és jóság hangján. Beatrice mennyei megjelenését Ruttkai Éva elevenítette meg, Paolo és Francesca történetét Avar István és Váradi Hédi. Farinata Sinkovits Imre volt, a falánksága miatt bűnhődő Ciacco Tompa Sándor., Charon Kőmíves Sándor. Rajtuk kívül sok szépen csengő és jól beszélő hangot hallottunk még.A minden ízében sikerült és mélyen átgondolt előadást Bozó László rendezte. A műhöz illő szerkesztés Papp Zoltán munkája.
A rendezés, a zene és a színészi játék (Váradi Hédi és Avar István) megragadó csúcspontot ért el az ötödik énekben, Francesca és Paolo szerelmi tragédiája felidézésében. A "főszereplő", maga a pokolra szálló költő, Gábor Miklós volt, szenvedély és intellektuális erő példás egységét valósítva meg. Básti Lajos mint Vergilius néhol talán zordabb volt a szöveg által megrajzolt alaknál, mégis az ő előadását éreztük leginkább danteinak: a költő sorai nemesen zengtek az ő nyelvén. Sinkovits Imre, Bessenyei Ferenc, Ruttkai Éva, Tompa Sándor, s azok is, akik csak néhány sort szavaltak el, hívek tudtak lenni az egész mű szelleméhez.
Gyakran folyik vita azon, hogy az efféle műveket vajon egyszerű felolvasással (tehát az olvasmány-élmény reprodukálásával), vagy pedig a dramatizálás segítségével lehet közelebb vinni a hallgatókhoz. Papp és Bozó szerencsésen az utóbbi megoldást választotta; így vált lehetővé, hogy a mű egységes ívelésű indulatmeneteit visszaadhassák, és alkalmas drámai fokozással az élmény-intenzitást végig növelni tudják. A modern Dante a "narrátor" alkalmazásával szinte kézhez adja a legjobb megoldást: a klasszikus költő hűvös kommentárjai és Dante figurájának reneszánsz szenvedélyessége között akkor is feszültség indukálódnék, ha a pokolbugyrok megrázó képei nem is lennének oly hatásosak. Így helyes volt Básti Lajost és Gábor Miklóst a két pólusra állítani. Básti-Vergilius hangvételének időtlenséget sugalló stilizáltsága és Gábor-Dante választ kereső indulatossága pompásan kiegészítette egymást, ha ez utóbbi néhány gesztusában feleslegesen modernkedő is volt. Két ritka szép alakítás.
A sok szereplő közül - valamennyien külön méltatást érdemelnének - csupán a mű két főalakját. a költőnek és Vergilius árnyának megszólaltatóját, Gábor Miklóst és Básti Lajost emeljük ki. Nem kell különösebben bizonygatni Gábor Miklós feladatának nehézségeit: narrátora, főszereplője a műnek, ő az, aki mindent "lereagál", aki epizódonként továbbviszi a művet, leírja a változó tájakat, szituációkat, embereket, filozofál és dialógusokba keveredik. Mind más belső tartást, hangot, indulatot, színészi hangszerelést kíván. Nagyszerűen oldotta meg e sokrétű feladatot, s ha olykor maradt bennünk egy kevés hiányérzet - néha több indulatot, belső izzást, a személyiség robosztusabb jelenlété vártuk volna - nyomban eltüntette teljesítményének egyéb lebilincselő erényeivel. Básti Lajos Vergiliusáról csak a legegyszerűbb, tehát legelismerőbb szavakkal lehet szólni: szellem-árny és hús-vér alak volt egyszerre, méltóságteljes, mégsem deklamáló, szuggesztív, mégsem hatásvadászó, a humánum erejét sugárzó, a tiszta antik eszményeket képviselő jelenés - egyszóval olyan, amilyennek Dante nemes túlvilági vezetőjét megálmodta.
