Ismét egy olyan legendás előadás hangfelvétele került fel kedvenc videomegosztó portálunkra, ugyancsak Gépész közreadásában, amelyben Gábor Miklós is szerepelt.
 |
| Jakov Laptyev szerepében (OSZMI) |
Az ő pályája szempontjából nem szokták a fontosak között említeni, sőt, említeni is alig szokták, csak a teljességre törekvő felsorolásokban szerepel. De mégis jó tudnunk róla, hogy ez az előadás és ez a szerep is az 1945 után a Nemzeti Színházban eltöltött mintegy évtizedes pályaszakaszának része volt.
A felkerült hangfelvétel az 1951. január 29-i előadást rögzítette, ám Gorkij darabját már négy évvel korábban műsorára tűzte a Nemzeti Színház. Az volt egyúttal a darab magyarországi bemutatója 1947. február 7-én, Major Tamás rendezésében. Jakov Laptyev szerepét már akkor Gábor Miklós játszotta. Aztán 1950-ben, a november 7-i ünnepségekhez időzítve az előadást a színház felújította, s utána hamarosan el is készült a rádiófelvétel. Az amúgy rengeteg szereplőt foglalkoztató darab több pontján történt szereplőváltozás, de a legfontosabb figurákat nagyrészt ugyanazok játszották, mint 1947-ben (Somlay Artur, Lukács Margit, Mészáros Ági, Makláry Zoltán, Major Tamás).
Hogy miről szól a darab, olvassuk el Gardi Tamás leírásának részletét, aki most is remek összefoglalót, bevezetőt írt a hangfelvételhez:
A darab az első világháború utolsó időszakában játszódik. Központi alakja a gazdag kereskedő, Jegor Bulicsov, az egyetlen, aki nem használja ki a háborús konjunktúrát, hogy hatalmas vagyonát még hatalmasabbra növelje. Máskor ő sem mulasztaná el az alkalmat, de most Jegor nem a pénzért, nem a vagyonért küzd, hanem az életéért: halálosan beteg, májrákja van. De élni akar. Önmagáért, az életért is, de legfőképpen azért, mert látja, tudja, miféle had készül átvenni az örökséget. Rendkívül színes és plasztikus figurák töltik be a színpadot, jók és rosszak, kapzsik és nagylelkűek, erőszakosak és szelídek, szeretettel teliek és szeretni nem tudók! S köztük ott magaslik, még halálos betegen is, Bulicsov monumentális alakja.
Szintén Gardi írja, hogy egy színház csak akkor vállalkozhat a Jegor Bulicsov előadására, ha van a szerephez méltó színészegyénisége. Ekkor volt, Somlay Artúr személyében: az ő alakja és monumentális művészete köré szerveződött Major Tamás rendezése.
Mérvadó
színikritikákat csak az 1947-es premierről találtam, az 1950-es
felújítást nyilván nem gondolták külön előadásnak a kritikusok, így nem is írtak róla, bár éppen az új szereplők miatt
nem ártott volna. 1947-es alapvető megállapításaik minden
bizonnyal nagyrészt igazak voltak a felújított előadásra is. Bár közben megváltozott a
politikai helyzet, egyértelművé vált az új hatalmi
berendezkedés, de az erre irányuló törekvés már az első premier idejében
is bőven látszott, talán emiatt a rendező nem hangszerelte át nagyon eredeti rendezését.
Gábor Miklós (Jakov Laptyev) alakításáról mindössze egy portréfotó maradt az utókorra (lásd feljebb), nem látható jelenetképeken sem. Külön nem írtak róla sehol, csak a nevét említik sokakkal együtt, de mindig elismerő kontextusban. Oka nyilván az, hogy szokatlanul sok szereplője van a darabnak, és, ha megnézzük, szinte minden szerepet nagyágyúk játszottak (azért, ha az ember belegondol, hogy egyetlen estén mennyi igazán nagy színészt láthattak a korabeli nézők...), így terjedelmi okokból lehetetlen lett volna mindenkivel érdemben foglalkozni. Pedig a figura, még ha kisebb szerep is, mint amit később Gábor Miklóstól megszoktunk, nagyon fontos a darab mondanivalója szempontjából: Jakov Laptyev testesíti meg a jövőt, a forradalmat, annak persze előremutató jellegét.
Minden kritika elismerően ecseteli, hogy Somlay Artúr hatalmas alakítása köré vele egyenértékű környezetet teremtett a rendezés, aminek természetesen része Gábor Miklós figurája is. Márkus László (1881-1958 rendező, kritikus) például ezt írta a korabeli színházi hetilap 1947/7. számában:
A rendező, Major Tamás művészete abban teljesülhet, hogy a többiek megrendítő kórusát ahhoz a központi motívumhoz hangszereli.
Valóban, csupa élő és meggyőző realitással elevenített egyéni élet zümmög, nyüzsög, ütközik és vergődik ebben a komoran pompás burzsuj-méhkasban, a realitás egész gazdag skálája szerint árnyalva a családba semmisült feleség passzív személyes valószerűségétöl a pap és az apátnő kísérteties tipizáltságán át egész az absztrakció határáig, ahol a szent paraszt, a boszorkány és a trombitás tűzoltó járják démoni haláltáncukat. Görbe János. Gobbi Hilda és Makláry Zoltán, három félelmes, ősi jelenség, pogány varázslatból és paraszti agyafúrtságból kevert színekben. Tragikusan primitív a gyámoltalan feleség (Várady Aranka), az ortodox misztikum sötét tüzében izzanak a mohó egyháziak, Pavlin, a pópa (Major Tamás), és az apátnő (Ladomerszky Margit), feldúlt degeneráltságában nyugtalanító a törvényes leány (Lukács Margit), hideg és módszeresen fosztogató üzletember Dosztyigajev (Kőmíves Sándor), a felszabadulás energiáitól tüzes a két fiatal (Mészáros Ági és Pásztor János) és nyers életakarás buzog a Glafira szobalány (Sulyok Mária) egészséges vérében. Görbe János, Gábor Miklós, Rajczy Lajos, Básthy Lajos — csupa markáns profil a nagysikerű kompozícióban és hibátlanul az, aminek lennie kell a többi is, akiket nem tudunk itt egyenként felsorolni.
Apró kiegészítés az idézethez, hogy a rádiófelvételkor a feleség szerepét Makay Margit, az apátnőt Gobbi Hilda, a "boszorkány"-t, azaz a javasasszonyt Kátay Vanda játszotta.
Ide másolok néhány jelenetképet, amelyet ehhez a cikkhez mellékeltek:
Nézzünk egy jellegzetes értékelést a címszereplőről is, ez is biztosan meghozza a kedvet a hangfelvétel meghallgatásához. Relle Pál írta a Képes Figyelő 1947/7. számában:
Somlai Artúr nemcsak megoldja a nehéz feladatot, ami nem meglepő, hanem tovább viszi szerepét azokba a régiókba, ahol a legnagyobb író, még Gorkij is rászorul a színészi kiegészítésre, az átélésnek arra a hőfokára, mely oly könnyen lehűl a papirostól a színpadig, ha nem igazi művész tartja melegen a közönség előtt. Ahogyan író és színész egymásra találtak Jegor Bulicsov bonyolult lélek- és jellem-ábrázolásában: nyilván legnagyobb élménye nemcsak a Nemzeti Színház előadásának (Major Tamás értelemtől sugárzó rendezésében), hanem az utóbbi évek egész magyar színjátszásának.
Így ismételten gyarapodott a Gábor Miklós alakításait megőrző hangtár. Már írtam, hogy az utóbbi időben Gépész más értékes hangfelvételeket is megosztott a színházkedvelőkkel. Készítettem róluk egy LEJÁTSZÁSI LISTÁT. Benne könnyen, gyorsan megnézhetjük a kínálatot, ami minden bizonnyal hétről hétre tovább fog gyarapodni - és várom, várjuk a következőket. Remélem, Gábor Miklós-előadások is lesznek köztük, lenne néhány javaslatom...
