Egy francia kamasz 1946-ból

Az új módszer - ez volt a címe egy francia ifjúsági vígjátéknak, amelyet 1946. június 25-én mutatott be a Madách Színház. (Még a koalíciós időkben vagyunk, ez a darabválasztásból látszik is...)

Olthy Magda és Gábor Miklós (Színház 1946/26)

Témáját Magyar Nemzet-beli kritikájában Kunszery Gyula így foglalta össze:

Arról szól, hogyan lesznek a háborús idők eldurvult, blazírt, feketéző kamaszaiból egy csinos, okos és kedves tanárnő új módszerű nevelésének hatására lelkes, jóltanuló, rendes diákok. Persze, ne tévesszen meg ez a táviratstílusú összefoglalás, nem holmi száraz, pedagógusi iskoladrámáról van szó; a tanáros alapmotívumot sok kedves humor, meleg líra teszi ízletessé. Az előadás alatt a Pálutcai fiúk, a Kétévi vakáció s a legjobb ifjúsági ínyenc-falatok reminiszcenciái kísértenek.

Még egy tartalmi összefoglaló, amiből kiderül: persze, hogy a gimnazista fiatalember beleszeret a fiatal tanárnőbe...

Egy francia vidéki gimnázium érettségi előtt álló diákjai tanulás helyett feketézéssel s hasonló gazságokkal töltik idejüket. Nem bír velük sem az igazgató, sem a tanári kar s valószínűleg mind megbuknának, vagy tán előbb ki is kéne csapni őket, ha egy fiatal tanárnő nem érkeznék, akinek a filozófiát kell tanítania. A fiúk előbb megpróbálják kiüldözni, de aztán mind beleszeretnek, főként a banda vezére, Gabriel. A tanárnőt izgatja az állatszelidítőhöz illő feladat, fiatalsága és bája mellett egy kis kacérságot visz a játékba és megnyeri a csatát. 

 

A téma örök, kapásból amerikai filmeket is sorolhatnánk, amelyek erre a sémára épülnek.

A gimnazista osztály vezérét, a kamasz Gabrielt Gábor Miklós formálta meg. Ekkoriban a Nemzeti Színház tagja volt, s gyaníthatóan egy évvel korábbi, szintén egy francia fiatalember, Michel szerepében aratott lenyűgöző sikere nyomán (Rettenetes szülők) kereshette meg a Madách Színház, hogy mint vendég egy teljesen más csengésű darabban, de szintén francia környezetben egy francia kamaszfiút személyesítsen meg. Ez a Gabriel egyébként néhány évvel még fiatalabb is, mint Michel volt, hiszen a sztori szerint érettségi előtt állt (az egyik kritikus gyermekszerepnek mondja, ami azért nyilván túlzás). 

Az előadást Bálint György rendezte; a fiatal tanárnőt Olthy Magda alakította. Balázs Samu játszotta a gimnázium igazgatóját, az osztálytársak között pedig ott volt Rozsos István (az ő pályáján nagy áttörés volt a szerep, később a főszerepet át is vette Gábor Miklóstól) - és milyen meglepetés: a fiatal Pártos Géza, akiből aztán rendező lett, Gábor Miklós pályájának egyik legfontosabb rendezője.

Pillanatkép a próbáról (Színház 1946/22)

Nos, Gábor Miklós a vígjátéki Gabriel szerepében is igazi diadalt aratott. Ez az alakítása nem került ugyan bele legendás szerepei közé, mint a Rettenetes szülők Michel-je, de azzal egyenrangú alakítás lehetett; csak maga az író (Ferdinand Roger) és a darab nem állt azon a rangon, mint Cocteau. 

Olthy Magdával a próbán

   
Érdemes átolvasgatni, milyen egyértelműen dicsérték az akkor 27 éves Gábor Miklóst a kritikusok.

Elsőnek itt a legrészletesebb kritika a korabeli Színház című képes hetilap 1946/26. számából, mely  Sz. J. szignóval jelent meg:

A Madách Színház újdonságában, az „Új módszer”-ben egy tizennyolcéves diákot játszik. Az első felvonásban szertelen és pimasz, igazi kamasz, a felnőttek réme. Ahogy a színpad közepén megáll és mérhetetlen gőggel, megvetéssel, fölénnyel és undorral végignéz apján, tanárain, a felnőttek egész világán, mint egy csürhén, az kifejezetten emlékeztetett azokra a kamaszokra, akikhez oly gyakran volt szerencsénk az elmúlt évek során. A darab folyamán azonban a kamasz érzelemvilágának egész skáláját szinte zökkenő nélkül végigjátssza. A második felvonásban partnernője, a fiatal és csinos tanárnő, emberi hangon, a szív, az értelem és az igazságosság hangján szól hozzá s az érdes, nyekergő hangszeren megpendíti az érzelem húrját. De ez az érzelem szemérmesen és kedves esetlenséggel döcög, mint mikor a gyermek járni tanul. A harmadik felvonásban fékezhetetlen már, mint a kiskutya, aki belejött az ugatásba.

Gábor Miklós legnagyobb erénye, hogy szerepe fölépítésénél, de minden részletben is, a legkisebb mozdulat és hangsúlytól kezdve az egész jellem egységes megjelenítéséig olyan alapos lélektani meggondolás eredményét mutatja, amely nem is színészi, hanem írói munka. Mikor például egyik barátja társainak és a tanárnőnek a jelenlétében sírvafakad, mindenki hozzáugrik, hogy vigasztalja, csak Gábor Miklós fordul el tőle, lehajtja fejét és szégyelli magát. Általában némajátékai a legjobbak, egyetlen pillanatot nem mulaszt el, hogy az ábrázolt jellemet egy-egy vonással továbbrajzolja, a darab minden pillanatában állandóan jelen van és éli azt az embert, akit játszik. [Itt volt a kifényképezett cikkben két-három olvashatatlan mondat, sajnos...]
Gábor legnagyobb erénye tehát a tudatos meggondolás állandó jelenléte. Másik nagy erénye, hogy a tudatosság egy percre sem öli meg az ösztönös báját, amelyről nem tehet. Végtelenül rokonszenves tud lenni s a néző akaratlanul is vele nevet, vele sír, vele érez. Legutóbb megírtuk, hogy Romeót kellene játszania, most más kívánságunk van: Hamletet szeretnénk látni tőle.

Úgy tűnik, Sz. J. prófétának bizonyult 🌝

Olvassunk tovább!

Kunszery Gyula kritikájának részlete a Magyar Nemzet 1946. június 27-i számából:

Gábor Miklós a lázongó kamaszok bandavezére szerepében: remekel. Mesteri módon érzékelteti a nyers, durva felszín alatt buzgó tisztavízű, meleg forrást, amely lassan-lassan átfűti és elönti az egész figurát.

Staud Géza értékelése a Népszava 1946. július 13-i számában jelent meg:

Kiemelkedő eseménye az előadásnak Gábor Miklós alakítása. Ilyen részletező finomsággal, művészi ökonómiával és kiforrott technikával még sohasem láttunk egy gyermekkaraktert színpadra vetíteni. Gábor Miklós kétségkívül legnagyobb fiatal tehetségeink közé tartozik. Páratlan színészi adottságai arra kötelezik őt, hogy beszédtechnikáját is megjavítsa és kiejtési hibáit minél előbb kiküszöbölje. 

Staud Géza utolsó mondatát kétkedéssel vegyes érdeklődéssel olvastam. Tényleg létezhetett, hogy ilyen ifjú korában még nem volt tökéletes Gábor Miklós beszédtechnikája???

Végül az Új Ember 1946. július 14-i számából Possonyi László írásának részlete:

Elsősorban Gábor Miklóst illeti a dicséret. Gabrielt, az elszánt bandavezért játszotta a kamaszosság minden ismertetőjegyével együtt s különösen finom nüanszokkal mutatta meg ennek a pózolóan vezérkedő kamasznak ellágyulását és összecsuklását a belülről feltörő érzelmek sodrában. Bármilyen fiatal is, mégsem tizennyolcéves, annál bravúrosabb tehát hogy az aprócska Kamaraszínházban oly elhitetően tudott minden ízében világégés utáni kamasz lenni.

A dicséretek mellett azt azért csodálom, hogy egyik kritikus sem párosította össze a szerepet gondolatban a Rettenetes szülők Michel-jével, még ha tényleg teljesen külön világ is a két, de  nagyjából egyidős francia darab.

A Színház 1946/26 számának teljes címlapja

 

Sajnos képet alig tudtam mutatni, és mint látható volt, azok is rossz minőségűek. Ugyanis az Országos Színháztörténeti Múzeum képtárában egyetlenegy kép sincs az előadásról, és az Arcanumból még hiányoznak ennek az időszaknak a színházi lapjai. Ezt a pár képet még az Országos Széchényi Könyvtárban fényképeztem ki szerény kis gépemmel. Azért talán látszik rajtuk valami...