Gyurka

Ferkó és Gyurka? Kölyök-epigon voltam mellettük, tőlük kölcsönöztem eszem, szemem, talán még szívem is – a fiatalságom. (Gábor Miklós)

Gábor Miklós ifjúkori (az 1930-as évek vége felé kezdődött) baráti körének bemutatását Ferkóval kezdtük, ma – ugyanazon mottóval kezdve – Gyurkával folytatjuk. Vele még sokáig kapcsolatban maradhatott, de Ferkó 1946-ban bekövetkezett halála miatt a "nagy hármas" már többé nem állhatott össze.

ROMÁN GYÖRGY (1903-1981)

romangyorgy.hu

 

Író, festőművész. Két éves korában agyhártyagyulladás következtében elveszítette hallását, beszédkészségét s mellette mindkét lábára  megbénult. Bénaságát hallatlan szívóssággal küzdötte le, olyannyira, hogy egy időben profi ökölvívó is volt. Újra beszélni nagyanyja tanította meg. Az 1920-as évek első felében tanulmányokat folytatott a Képzőművészeti Főiskolán, Réti István növendéke volt, de tanult rajzolni a müncheni akadémián is. Az 1930-as években megjárta Távol-Keletet (Sanghaj, Tokio), ahol cukorkagyártóként igyekezett pénzt keresni. Ám a vállalkozás az ottani párás éghajlat miatt befuccsolt, mert a cukordrazsék elolvadtak... Ekkor profi ökölvívóként próbált némi pénzt keresni. 1936/37 körül, sok hányódás után sikerült hazatérnie. Pesten aztán hamarosan kialakult baráti köre, amibe rajtuk kívül még Rajczy Lajos, Bánki Zsuzsa és Ilosvay Katalin is tartozott. Volt még egy "Jani" nevű fiatalember, őt is említi többször Gábor Miklós, de őt nem sikerült azonosítani. Jani tragikus véget ért, valamikor a hetvenes évek elején öngyilkos lett, ennyi tudható egyelőre róla. De a baráti kör magja ők hárman voltak: Ferkó, Gyurka és Miklós.

A következő fénykép a Ferkóról szóló posztban megmutatott, Gábor Miklóséknál készült szilveszteri fotó részlete Gyurkáról:

Román György életrajza hazatérése után is annyira változatos, hogy e poszt keretében képtelenség elmesélni. Érdemes a wiki oldalára ellátogatni és ott legalább átfutni. De Román Györgynek szerencsére van egy posztumusz weboldala is: aki még jobban szeretne belemerülni a témába, javaslom a böngészését, olvasását, a képek nézegetését! És A magányból című önéletrajzi kötetének olvasását; sőt, készült róla kitűnő monográfia mint festőművészről.

Itt dióhéjban annyit, hogy nem mindennapi egyéniség és jelenség volt. Már külsőre is: sántított és süketsége miatt kiabálva, fejhangon beszélt. De még hetven évesen is bokszolt...

Lábjegyzet: Gyurka révén Gábor Miklós is megismerkedett a kor nagy sportolójával és mesteredzőjével, Adler Zsigmonddal. Egy megjegyzése szerint a mester biztatta őt, hogy lenne tehetsége az ökölvíváshoz...

Román György 1947-ben megnősült, kislánya született, akihez, miután feleségével szétváltak, csak jóval később kerülhetett közel.

A kislány, Román Kati színészi tehetség volt, de csak nagyon nehezen érvényesült. Szülei válása miatt gyerekkorában sok hányattatásban volt része, apjának nagy harcába került, hogy vele élhessen. Ebben egy forrás (Lengyel Nagy Anna: Liliputok lázadása = Népszabadság 2009. okt. 17.) szerint Gábor Miklós és Ruttkai Éva bíróságon tett tanúvallomásainak is jelentős szerepe volt... Így Kati apja életének utolsó húsz évét képes volt sokkal könnyebbé és derűsebbé tennie. Halála után intenzíven ápolta az emlékét – míg bírta, mert 61 évesen legyűrte a rák.

Az ifjúkori hármas barátság után Gábor Miklós és Román György továbbra is kapcsolatban maradtak. Gábor Miklós több alkalommal nyitotta meg barátja kiállítását. Ezen alkalmak többsége éppen azokra az évekre esett, amikor színészi népszerűsége csúcsán állt, s emiatt ezek a kiállítások talán nagyobb figyelmet kaptak. 

1958. augusztus 30-án Román György ötven képéből rendezett kiállítást a Műcsarnok. Érdekes módon az egyetlen fényképet az akkori magyarországi román kisebbségek hírlapjában találtam: Román György, Ruttkai Éva és Gábor Miklós a Körhinta című festmény előtt:

Foaia Noastra 1958. szept. 15.

1967. december 8-án a Fényes Adolf teremben is Gábor Miklós nyitotta meg barátja kiállítását:

 

 

Megnyitójának szerkesztett változata megjelent az Élet és Irodalom december 16-i, 50. számában.

1972. november 24-én újra a Fényes Adolf terem adott otthont Román György kiállításának, amit ismét Gábor Miklós nyitott meg:

 

Román György nyaranta rendszeresen Szigligeten, az írók alkotóházában dolgozott. Gábor Miklós és Vass Éva egy alkalommal meglátogatták. Erről több fénykép is tanúskodik Román György posztumusz weboldalán, nagy valószínűséggel Vass Éva fényképezte őket. Van néhány olyan kép, ahol ő látható Gyurkával, azokat Gábor Miklós kattinthatta. Kettőt megmutatok:

Barátja hetvenedik születésnapját Gábor Miklós A monstrum dicsérete című írásában köszöntötte (megjelent az Élet és Irodalom 1973. január 13-i számában). Érdemes lesz később egy külön posztban részletesebben idézni.

 

Román György 1981. szeptember 1-jén hunyt el Budapesten, 78 éves volt. A Farkasréti temetőben, családi sírboltban, szülei mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén Gábor Miklós addig még kiadatlan könyvének (Betegségország vándora) utolsó mondatait olvasta fel. 

Barátja kéziratának kiadásáért sokat próbálkozott, kilincselt, sikertelenül (ennek történetét a Holmi folyóiratnak írta meg, az 1997/3. számban jelent meg). A könyv aztán 2003-ban végre napvilágot láthatott, de ezt már a jóbarát sem érhette meg – és sajnos nem került bele a Holmi folyóiratban megjelent, még 1973-ban a regényhez írt zseniális utószava sem...

 

Román György utolsó festménye közvetlenül is őrzi baráti kapcsolatukat. Címe és témája meghökkentő, mint festményei legtöbbjének; ezt is egy álma nyomán festette, mit sok más képét: Gábor Miklós két fadarabbal süketnémáknak hegedül. 

 

A blogger felvétele, készült Gábor Miklós és Vass Éva lakásában, 2019. március 20.

De még korábban, 1944 körül készített barátjáról portrét is, katonaruhában:

 

A blogger felvétele, készült Gábor Miklós és Vass Éva lakásában, 2019. március 20.

E festményeket haláláig láthatta otthonában Gábor Miklós, aki soha nem felejtette el barátságuk emlékét. 1989-ben, Gyurka halálának évfordulóján kis megemlékezést tartottak sírjánál, amelyen ő beszélt (erre egy későbbi posztban még visszatérek!). Elképzelhető, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen alkalom. 1993-ban is Gábor Miklós beszélt egy kis kiállítás megnyitóján a Fészek Klubban. Akkor írta le naplójában, mit is jelentett hármójuk számára ez a barátság (a naplórészletet Felvidéki Judit publikálta a Gábor Miklós emlékére facebook oldalon):

Próbáltam őrá gondolni, nem a kiállításra, [...] csak Gyurkára, életem illusztrációjára, vagyishogy emlékemre, arra, mit is jelentett nekem az ő személye, az ő Angliája, kalandorsága és férfiassága, "háromtestőrködésünk" Ferkóval, szóval éppen az az idő, amikor "senkik" voltunk, de hatalmas sikereink, világhírünk, zsenialitásunk egész káprázatos perspektívája a jelenünkben [...] igen, az hiteles lét volt, ez volt az ifjúság, ez a mindent nélkülözés, csak az számított, amit akartunk, úgy határoztuk meg magunkat, ahogy nekünk tetszett, ha zsenik vagyunk, hát persze hogy azok, mi csak tudjuk [...]